Sziasztok! Itt a harmadik is! Remélem tetszeni fog! Várom a komikat! :)
Üdv : E.S.zti;)
Üdv : E.S.zti;)
~Eric~
Reggel korán, már hatkor ébren voltam. Elég furán éreztem magam, hogy ki lesz az a bizonyos énekes, aki az elő zenekarom lesz, hiszen ma fogok vele találkozni először.
Első utam a fürdőszobába vezetett, ahol „gyorsan” letusoltam, megcsináltam a hajamat, majd a konyhába mentem. Ettem egy kis rántottát, ittam egy pohár teát.
A szobámba érve egyből a szekrényemhez léptem, ahonnan kivettem egy fehér pólót, egy fekete pulcsit, a kedvenc fekete gatyámat, és végül felkaptam egy kalapot, majd az előszobában felvettem a piros cipőmet, és kiléptem az utcára. Hideg szél csapott meg, de már megszoktam, így egyáltalán nem is fáztam az étterem felé menet, hisz’ sétáltam.
Mikor oda értem a megbeszélt helyhez, úgy döntöttem kint várom meg az illetőt. Mert nem biztos, hogy ebbe az étterembe viszem, attól függ, hogy milyen ez a bizonyos személy. Jó lenne, ha legalább annyit tudnák fiú-e, vagy lány. Nekem ebbe túl sok a titokzatosság!
Elővettem a telefonom, hogy megnézzem mennyi az idő. Már dél volt, ezek szerint jól elrepült az idő a sétálással. Még mindig a telefonomat néztem, amikor valaki belém jött.
- Hey! Nem tudsz vigyázni?
- Bocsi! Nem figyeltem! – motyogta. Mikor felnézett rám, valamin nagyon elkezdte törni a fejét.
Olyan ismerős volt az arca, végig néztem rajta, majd a pillantásom megakadt a medálján. Egy bagoly volt rajta, pont ugyan ilyet adtam régebben az egyik barátomnak, aki mellesleg lány volt.
Tekintetemet újra az arcára vetettem. Uram isten! Ez nem lehet…
- Ellie? Ellie Deneters?
- Ühm! Te pedig… Jézusom! Csak nem Eric? Eric Saade? Az oviból? – mosolygott rám.
Jól megnéztem az arcát. Felnőtt ő is sokkal szebb most, mint az oviban volt, de ez általában így szokott lenni. Már nincs fogszabályzója és szemüvege, viszont gyönyörű barna a szeme.
Csak most tűnt föl, hogy ő is olyan elvarázsoltan néz rám, mint én őrá.
- Igen! – mosolyogtam vissza a lányra. - Mit szólnál, ha elmennénk ebédelni és mindent megbeszélnénk? Lemondom a programom!- közöltem, majd írtam Samnek egy SMSt, hogy mondja le a kis találkámat, mert közbe jött valami.
- Ó! Miattam nem kell! – szabadkozott.
- Dehogynem! Olyan jó érzés régi barátokkal találkozni!
- Hát jó! Akkor én is lemondom a programomat! – mosolygott.
~Ellie~
Amint ezt kimondtam, azonnal írtam Kathynek egy SMSt, hogy nem fog menni ez a mai ebédes találka, mert közbejött valami.
Majd elindultam az étterem bejárata felé.
- Nem! Nem! Nem oda megyünk! – mutatott Eric az étteremre.
- Hát akkor hová? – kérdeztem érdeklődve.
- Meglepetés! – mosolygott rám, kivillantva fehér fogsorát.
Na, ettől majdnem elájultam!
- Nem Ellie! Ő csak barát és munkatárs semmi több vegyél vissza! Nem pasizni jöttél ide, hanem énekelni! – szóltam magamra, de persze nem hangosan.
- Oké! Akkor menjünk!
- Rendben gyere, erre megyünk! – mutatta az utat.
Az első pár lépést csendben tettük meg. Bár annyi kérdésem volt! De nem akartam feltenni őket, szerettem volna, ha nem nekem kell kezdenem a beszélgetést, de mivel Eric se szólalt meg, kénytelen voltam.
- Amúgy mi van veled, hogy vagy? – kezdtem.
Basszus Ellie! Ennél gagyibb kérdést fel se tehettél volna!- ripakodtam magamra újra. Úgy tűnik szokásommá fog válni, hogy magammal beszélgetek.
- Én meg vagyok, köszi. Énekelgetek, turnézgatok, táncolok. És te?
Erre megcsörrent a telefonja.
- Bocsi! – mondta, mire én csak legyintettem.
- Szia, Sam!- szünet. - Nem! Nem fog menni találkoztam egy régi barátommal! – újabb szünet. – De engem meg érdekel, úgyhogy mond meg a menedzserének, hogy átteszem holnapra. – megint el hallgatott, közben zavart arcát figyeltem. – Ellie! – most rövidebb szünet következett. – Ellie Deneters! – mondta sóhajtva, majd lenézett rám egy bocsánatkérő mosoly kíséretében, erre pedig megint csak legyintettem. – Köszi, Sam! És felhívom, amint átküldted a számát! Szia! –azzal le is tette.
- Bocsi csak ez a… inkább hagyjuk! – láttam rajta, hogy elég szarul érzi magát, úgyhogy megpróbáltam elterelni a figyelmét.
- Semmi gond! Gyere, menjünk inkább! – javasoltam egy mosoly kíséretében, majd kézen fogtam. Erre az ösztönös mozdulatra én se számítottam, de ellágyult az arca és látszott rajta, hogy megnyugodott, úgyhogy nem húztam el a kezem.
Egy sípolt a telefonja és máris megnézte.
- Bocsi, de megint telefonálnom kell! Csak egy perc! – ezzel a mozdulattal kihúzta kezét az enyémből, majd a füléhez emelte a készüléket.
Megcsörrent a telefonom, mire Eric szembe fordult velem.
- Háló! – szóltam bele, tartva Ericcel a szemkontaktust.
- Szia, Ellie! – suttogta, ahogy a telefonálóm is.
Na, ezen nagyot néztem még szám is nyitva maradt, ő meg csak egyre közeledett felém, majd megfogta a kezem.
- Szóval te vagy a titkos kis előzenekarom! – mosolygott, miközben a kezünket lóbálta.
- Ööö… te vagy a híres svéd énekes! – suttogtam, mert összezavarodtam. – Most akkor mi van?
- Te vagy az előzenekarom, a Made of pop turném alkalmával! – örvendezett.
- Na ne! Ez most komoly? – húzódott mosolyra az én szám is.
Örültem, hogy egy olyan emberrel fogok együtt dolgozni, akit ismerek.
- Igen! – mosolygott, mint a vadalma. – De gyere, menjünk ebédelni, mert gondolom, nem csak én vagyok éhes!
- Ahogy mondod!
Kihúzott a zsebéből egy napszemüveget, majd fekrakta.
- Ez minek?
- Drágám, látom te még nem vagy, olyan híres, mint én! De ne aggódj! Pár hónap is elég, hogy az légy! Amúgy meg nem akarom, hogy megzavarjanak minket! Mert gondolom, mindkettőnknek van sok mesélni valója! Tudod, szeretem a rajongóimat, hiszen nélkülük sehol se lennék! Csak néhányan elég rámenősek, és ha meglátnak, egy lánnyal egyből azt hiszik, hogy a barátnőm és annak lehet, hogy nem lenne jó vége, mert elég szó kimondóak egyesek! - magyarázta
- Értem! Akkor inkább maradjon rajtad a szemüveg! – mondta, mire azonnal feltette, de a kezemet egy percre sem engedte el. Ez jól esett. Ellie! Tudom, tudom nincs pasizás csak barát, amúgy is úgy gondoltam azt hiszem…
- Ez most komoly? – kérdeztem a McDonald’s előtt állva, amikor már a röhögő görcs kerülgetett. Hát igen! Régi szép emlékek!
- Igen, na gyere! Siessünk, hátha van még a sarokba az ablak mellett hely! – kacsintott rám.
Nem hiszem, hogy még mindig emlékszik hol szoktunk régebben ülni mindig. Azaz asztal volt a törzshelyünk úgymond.
Bementünk.
- Ülj le még szabad az a hely, majd én viszem a kaját!
- Meg sem kérdezed, hogy mit szeretnék enni?
- Nem! Mert ez is a meglepetés része! – mondta mire kiöltöttem rá a nyelvemet, Eric meg csak röhögött rajtam.
Hátra mentem az asztalhoz és körbe néztem, ha Eric velem szemben ül le, akkor senki sem fogja látni.
Mikor végeztem a terepszemlével megcsörrent a telefonom. Audrey volt az.
- Szia Audrey! Mi a helyzet otthon? – tettem fel az első kérdést az ablakon kilesegetve.
- Semmi különös! De inkább te mesélj! Találkoztál már az énekessel? – kérdezte és éreztem a hangjában a nagy izgalmat.
- Igen!
- És ki az? Mi a neve? Hogy néz ki? Tényleg jól énekel? Normális? Vagy inkább nagyképű? Egyáltalán fiú vagy lány?
- Nyugi Audrey! Fiú, nem tudom még, hogy hogy énekel, normális és inkább kedvesnek mondanám, nem tagadom, jól néz ki. És a neve…- húztam a barátnőm agyát egy kis hatásszünettel.
- Na mondd már!! Légyszi! Már annyira izgulok ki az?? – itt már szinte üvöltett a telefonba.
- Eric Saade! – mondtam halkan, mire becsuktam a szemem, mert, ahogy kimondtam barátnőm máris hangosat sikoltott.
- Nyugi! Audrey! Mi vagy te valami őrült rajongó? – kérdeztem nevetve, és még mindig az utcát lestem.
- Háát… valami olyasmi! De ne aggódj, ha majd találkozok vele, akkor nem leszek ilyen! Legalábbis megpróbálok ne m ilyen lenni!
- Oké! Vigyázz magadra! Most leteszem! Szia!
- Szia!
Miután kinyomtam és eltettem a telefonomat a zsebembe, akkor vettem észre, hogy Eric velem szemben ül.
- Szóval van egy őrült rajongóm, aki a barátnőd? És amúgy jól nézek ki?
…
Reggel korán, már hatkor ébren voltam. Elég furán éreztem magam, hogy ki lesz az a bizonyos énekes, aki az elő zenekarom lesz, hiszen ma fogok vele találkozni először.
Első utam a fürdőszobába vezetett, ahol „gyorsan” letusoltam, megcsináltam a hajamat, majd a konyhába mentem. Ettem egy kis rántottát, ittam egy pohár teát.
A szobámba érve egyből a szekrényemhez léptem, ahonnan kivettem egy fehér pólót, egy fekete pulcsit, a kedvenc fekete gatyámat, és végül felkaptam egy kalapot, majd az előszobában felvettem a piros cipőmet, és kiléptem az utcára. Hideg szél csapott meg, de már megszoktam, így egyáltalán nem is fáztam az étterem felé menet, hisz’ sétáltam.
Mikor oda értem a megbeszélt helyhez, úgy döntöttem kint várom meg az illetőt. Mert nem biztos, hogy ebbe az étterembe viszem, attól függ, hogy milyen ez a bizonyos személy. Jó lenne, ha legalább annyit tudnák fiú-e, vagy lány. Nekem ebbe túl sok a titokzatosság!
Elővettem a telefonom, hogy megnézzem mennyi az idő. Már dél volt, ezek szerint jól elrepült az idő a sétálással. Még mindig a telefonomat néztem, amikor valaki belém jött.
- Hey! Nem tudsz vigyázni?
- Bocsi! Nem figyeltem! – motyogta. Mikor felnézett rám, valamin nagyon elkezdte törni a fejét.
Olyan ismerős volt az arca, végig néztem rajta, majd a pillantásom megakadt a medálján. Egy bagoly volt rajta, pont ugyan ilyet adtam régebben az egyik barátomnak, aki mellesleg lány volt.
Tekintetemet újra az arcára vetettem. Uram isten! Ez nem lehet…
- Ellie? Ellie Deneters?
- Ühm! Te pedig… Jézusom! Csak nem Eric? Eric Saade? Az oviból? – mosolygott rám.
Jól megnéztem az arcát. Felnőtt ő is sokkal szebb most, mint az oviban volt, de ez általában így szokott lenni. Már nincs fogszabályzója és szemüvege, viszont gyönyörű barna a szeme.
Csak most tűnt föl, hogy ő is olyan elvarázsoltan néz rám, mint én őrá.
- Igen! – mosolyogtam vissza a lányra. - Mit szólnál, ha elmennénk ebédelni és mindent megbeszélnénk? Lemondom a programom!- közöltem, majd írtam Samnek egy SMSt, hogy mondja le a kis találkámat, mert közbe jött valami.
- Ó! Miattam nem kell! – szabadkozott.
- Dehogynem! Olyan jó érzés régi barátokkal találkozni!
- Hát jó! Akkor én is lemondom a programomat! – mosolygott.
~Ellie~
Amint ezt kimondtam, azonnal írtam Kathynek egy SMSt, hogy nem fog menni ez a mai ebédes találka, mert közbejött valami.
Majd elindultam az étterem bejárata felé.
- Nem! Nem! Nem oda megyünk! – mutatott Eric az étteremre.
- Hát akkor hová? – kérdeztem érdeklődve.
- Meglepetés! – mosolygott rám, kivillantva fehér fogsorát.
Na, ettől majdnem elájultam!
- Nem Ellie! Ő csak barát és munkatárs semmi több vegyél vissza! Nem pasizni jöttél ide, hanem énekelni! – szóltam magamra, de persze nem hangosan.
- Oké! Akkor menjünk!
- Rendben gyere, erre megyünk! – mutatta az utat.
Az első pár lépést csendben tettük meg. Bár annyi kérdésem volt! De nem akartam feltenni őket, szerettem volna, ha nem nekem kell kezdenem a beszélgetést, de mivel Eric se szólalt meg, kénytelen voltam.
- Amúgy mi van veled, hogy vagy? – kezdtem.
Basszus Ellie! Ennél gagyibb kérdést fel se tehettél volna!- ripakodtam magamra újra. Úgy tűnik szokásommá fog válni, hogy magammal beszélgetek.
- Én meg vagyok, köszi. Énekelgetek, turnézgatok, táncolok. És te?
Erre megcsörrent a telefonja.
- Bocsi! – mondta, mire én csak legyintettem.
- Szia, Sam!- szünet. - Nem! Nem fog menni találkoztam egy régi barátommal! – újabb szünet. – De engem meg érdekel, úgyhogy mond meg a menedzserének, hogy átteszem holnapra. – megint el hallgatott, közben zavart arcát figyeltem. – Ellie! – most rövidebb szünet következett. – Ellie Deneters! – mondta sóhajtva, majd lenézett rám egy bocsánatkérő mosoly kíséretében, erre pedig megint csak legyintettem. – Köszi, Sam! És felhívom, amint átküldted a számát! Szia! –azzal le is tette.
- Bocsi csak ez a… inkább hagyjuk! – láttam rajta, hogy elég szarul érzi magát, úgyhogy megpróbáltam elterelni a figyelmét.
- Semmi gond! Gyere, menjünk inkább! – javasoltam egy mosoly kíséretében, majd kézen fogtam. Erre az ösztönös mozdulatra én se számítottam, de ellágyult az arca és látszott rajta, hogy megnyugodott, úgyhogy nem húztam el a kezem.
Egy sípolt a telefonja és máris megnézte.
- Bocsi, de megint telefonálnom kell! Csak egy perc! – ezzel a mozdulattal kihúzta kezét az enyémből, majd a füléhez emelte a készüléket.
Megcsörrent a telefonom, mire Eric szembe fordult velem.
- Háló! – szóltam bele, tartva Ericcel a szemkontaktust.
- Szia, Ellie! – suttogta, ahogy a telefonálóm is.
Na, ezen nagyot néztem még szám is nyitva maradt, ő meg csak egyre közeledett felém, majd megfogta a kezem.
- Szóval te vagy a titkos kis előzenekarom! – mosolygott, miközben a kezünket lóbálta.
- Ööö… te vagy a híres svéd énekes! – suttogtam, mert összezavarodtam. – Most akkor mi van?
- Te vagy az előzenekarom, a Made of pop turném alkalmával! – örvendezett.
- Na ne! Ez most komoly? – húzódott mosolyra az én szám is.
Örültem, hogy egy olyan emberrel fogok együtt dolgozni, akit ismerek.
- Igen! – mosolygott, mint a vadalma. – De gyere, menjünk ebédelni, mert gondolom, nem csak én vagyok éhes!
- Ahogy mondod!
Kihúzott a zsebéből egy napszemüveget, majd fekrakta.
- Ez minek?
- Drágám, látom te még nem vagy, olyan híres, mint én! De ne aggódj! Pár hónap is elég, hogy az légy! Amúgy meg nem akarom, hogy megzavarjanak minket! Mert gondolom, mindkettőnknek van sok mesélni valója! Tudod, szeretem a rajongóimat, hiszen nélkülük sehol se lennék! Csak néhányan elég rámenősek, és ha meglátnak, egy lánnyal egyből azt hiszik, hogy a barátnőm és annak lehet, hogy nem lenne jó vége, mert elég szó kimondóak egyesek! - magyarázta
- Értem! Akkor inkább maradjon rajtad a szemüveg! – mondta, mire azonnal feltette, de a kezemet egy percre sem engedte el. Ez jól esett. Ellie! Tudom, tudom nincs pasizás csak barát, amúgy is úgy gondoltam azt hiszem…
- Ez most komoly? – kérdeztem a McDonald’s előtt állva, amikor már a röhögő görcs kerülgetett. Hát igen! Régi szép emlékek!
- Igen, na gyere! Siessünk, hátha van még a sarokba az ablak mellett hely! – kacsintott rám.
Nem hiszem, hogy még mindig emlékszik hol szoktunk régebben ülni mindig. Azaz asztal volt a törzshelyünk úgymond.
Bementünk.
- Ülj le még szabad az a hely, majd én viszem a kaját!
- Meg sem kérdezed, hogy mit szeretnék enni?
- Nem! Mert ez is a meglepetés része! – mondta mire kiöltöttem rá a nyelvemet, Eric meg csak röhögött rajtam.
Hátra mentem az asztalhoz és körbe néztem, ha Eric velem szemben ül le, akkor senki sem fogja látni.
Mikor végeztem a terepszemlével megcsörrent a telefonom. Audrey volt az.
- Szia Audrey! Mi a helyzet otthon? – tettem fel az első kérdést az ablakon kilesegetve.
- Semmi különös! De inkább te mesélj! Találkoztál már az énekessel? – kérdezte és éreztem a hangjában a nagy izgalmat.
- Igen!
- És ki az? Mi a neve? Hogy néz ki? Tényleg jól énekel? Normális? Vagy inkább nagyképű? Egyáltalán fiú vagy lány?
- Nyugi Audrey! Fiú, nem tudom még, hogy hogy énekel, normális és inkább kedvesnek mondanám, nem tagadom, jól néz ki. És a neve…- húztam a barátnőm agyát egy kis hatásszünettel.
- Na mondd már!! Légyszi! Már annyira izgulok ki az?? – itt már szinte üvöltett a telefonba.
- Eric Saade! – mondtam halkan, mire becsuktam a szemem, mert, ahogy kimondtam barátnőm máris hangosat sikoltott.
- Nyugi! Audrey! Mi vagy te valami őrült rajongó? – kérdeztem nevetve, és még mindig az utcát lestem.
- Háát… valami olyasmi! De ne aggódj, ha majd találkozok vele, akkor nem leszek ilyen! Legalábbis megpróbálok ne m ilyen lenni!
- Oké! Vigyázz magadra! Most leteszem! Szia!
- Szia!
Miután kinyomtam és eltettem a telefonomat a zsebembe, akkor vettem észre, hogy Eric velem szemben ül.
- Szóval van egy őrült rajongóm, aki a barátnőd? És amúgy jól nézek ki?
…
To be continued…____________________

Íme Eric cipője! Ilyet szeretne mindenki! Igaz? ;D
________________________________________________
Zoey: Szia! Örülök hogy az előző is tetszett! Üdv: Eszti;)
