Jó olvasást, várom a komikat! :)
Üdv: E.S.zti;)
Egy elágazó úthoz érkeztem. Nem tudom mi lesz most. Ha esetleg elveszítem, akkor jön valaki más? Esetleg ez a végzet? Lehet, hogy ennek itt a vége. A legfőbb kérdés viszont az, hogyha így van, akkor boldog leszek-e.
Viszont mi van, ha nem kell elválnunk? Akkor vajon meddig maradunk együtt önszántunkból? És, ha nem is szeretjük egymást annyira, mint gondoljuk, hanem csak már megszoktuk, hogy együtt jól érezzük magunkat? De ez a barátoknál is így van…
Ezen töprengtem, majd át nyújtottam a csörgő telefonom Audreynak, aki egyből fel is vette.
Nem voltam képes megszólalni hiába próbáltam. Egy kis hang sem jött ki a számból.
- Szia Kathy! – szólt bele a telefonba barátnőm. – Oké, megmondom! – amint ezt kimondta megszólalt a csengő.
Felálltam és elvonszoltam élettelen testemet az ajtóhoz, majd kinyitottam.
Pár perc múlva már csak a sötétben voltam, nem láttam semmit.
Hol vagyok? – kérdeztem, de senki sem válaszolt.
Ellie! – mondta valaki, de nem ismertem meg a hangot, mintha nem hallanék rendesen, csak motyogást hallottam. – Vizes zsepit! – szólalt meg újra.
Minek a zsepi? – próbáltam kérdezni, de megint nem tudtam megszólalni.
Egyszer csak megéreztem valami hideget és egyből felpattant a szemem, de talán túl gyorsan, mert hirtelen olyan világos lett, hogy alig láttam valamit.
- Valaki kapcsolja már le a lámpát! – suttogtam és kezemet a szemem elé tettem.
- Hála istennek! – mondta… Eric?!?
- Mit keresel itt? – sziszegtem.
- Majd, ha magadhoz tértél megbeszéljük. – mondta KEDVESEN!!!
- Csak nem normálisan szólsz hozzám?
- Figyelj, sajnálom, hogy olyan izé voltam veled, de majd később megbeszéljük!
- Mi történt? Jézusom! Ellie jól vagy?? – hallottam meg Justin hangját is, mire egyből elkaptam a kezemet a szemem elől.
- Elájult! – világosította fel Justint Eric, megint kedvesen. Hát ezzel a sráccal meg mi történt?
Justin oda futott hozzám, majd megsimogatta az arcom, én meg elsírtam magam és Justinhoz bújtam, aki a hátamat simogatta és csitítgatott.
- Mi történt? – kérdezte Eric értetlenül.
- Eric, ki jönnél velem egy percre? – szólt közbe Audrey is.
- Persze!
Kimentek, s így ketten maradtunk Justinnal.
- Figyelj, nem lesz gond! Usher ár úton van, úgyhogy nyolc óra körül itt is lesz. Viszont a menedzserekkel lesz közös megbeszélésünk. És ha, esetleg nem maradhatunk együtt… - itt befejezte nem bírta folytatni.
- Mitől függ, hogy együtt maradhatunk – e? És különben is miért, olyan nagy gond, hogy lefotóztak minket?
- Nyugi! Az a helyzet, hogy kicsit túl reagálod a dolgot, mert itt most arról van szó, hogy a médiának eláruljuk-e, hogy együtt vagyunk vagy sem. Én azért aggódom, hogyha elmondjuk, akkor szétcincálnak téged és az itt most nem érdekes, hogy velem mi lesz! Mert, ha megtudják, akkor megint egy perc nyugtunk sem lesz, ugyanúgy, mint mielőtt ide jöttél.
Erre nem tudtam mit mondani és elgondolkoztam a hallottakon. És ahogy észrevettem ő is elkalandozott egy kicsit.
- Szeretlek! – szólaltam meg körülbelül tíz perc múlva. – És nekem meg az a fontos, hogy veled mi lesz, ha esetleg kiderül, hogy együtt vagyunk! – felültem, hogy a szemébe nézhessek.
- Én is téged! – suttogta. – De én jobban féltelek, mert én már hozzá szoktam ehhez, hogy mindent kiforgatnak és megtanultam nem foglalkozni a pletykákkal. És nem vagyok benne biztos, hogy te bírnád és akkor szakítanunk kéne… - hunyta le a szemét.
Közelebb hajoltam hozzá, amennyire csak tudtam és mikor az ajkaink már csak pár centire voltak egymástól folytattam az előbbi beszédemet.
- A média nem teheti tönkre a kapcsolatunkat. Hiszen te is tudod, hogy azt nem engedném, és elég erős vagyok ehhez. Főleg most, hogy én egyre híresebb leszek meg kell szoknom. – mondtam és, amint megérezte a leheletemet a száján egyből kinyitotta a szemét, majd megcsókolt.
- Képes vagyok rá! Ha az a döntés születik, hogy el kell mondanunk. Menni fog! – mosolyogtam rá, mikor ajkaink elváltak egymástól.
- Csakhogy van egy kis gond! Ami nem is annyira kicsi!
- Mi? – kérdeztem, mire, olyan fájdalmas és szomorú arcot vágott, amilyet még nem láttam.
- Az, hogy már csak pár nap és vissza kell mennem Angliába! – mondta, mire megöleltem. – De bármikor, csak lehetőség adódik, jövök!
- Oké! És minden este Skype-olhatunk! – mosolyogtam.
- Ellie! Nyolc óra van! – jött ki Audrey a szobájából.
Nem is vettem észre, hogy ilyen sokáig itt ültünk.
Justin felállt, majd odanyújtotta nekem a kezét, amit szívesen elfogadtam.
- Köszi! – nyomtam egy puszit arcára, miután felhúzott a padlóról.
- Semmiség! – legyintett. – De, ha így jutalmazol, sokkal szívesebben segítek! – vigyorodott el, mire én adtam neki még egy puszit, de ezúttal a szájára. Csak arra nem számítottam, hogy Justin tudja mit akarok és a pusziból csók lett.
- Nem kell segíteni meg valamit? – szórakozott.
- Most nem, de majd szólók! – ütöttem gyengén vállba.
Csak ekkor vettem észre, hogy Audrey még mindig ott áll, sőt már Eric is csatlakozott hozzá.
- Mit is mondtál? Bocsi, elfelejtettem! – nézetem bűnbánóan Audreyra, mire ő csak elnevette magát.
- Azt mondtam, hogy nyolc óra van!
- Oké! Menjünk! – fordultam Jusinhoz, ő pedig csak bólintott.
- Biztos, hogy készen állsz? – kérdezte Juss, mikor beléptünk az épületbe, ahol a megbeszélésünk lesz.
- Igen, de kérlek, ülj mellém! – néztem rá kiskutya szemekkel, mire ő elnevette magát.
- Oké! – mondta, majd egy puszit nyomott a homlokomra.
Elindultunk a hosszú folyosón, majd benyitottuk a legutolsó helységbe vezető ajtót.
Mikor beléptünk két ismerős szempárral találtam szembe magam.
- Sziasztok! – köszöntött Kathy.
Majd a másik alak odalépett hozzám és megölelt.
- Szia, Ellie! Jó téged újra látni! – üdvözölt Usher.
- Hello! Téged is! Bocsi, hogy kicsit késtünk!
- Semmi gond! Üljetek le!
Kathy és Usher két egymással szembeni székre ültek le, majd mindketten megveregették a mellettük levőt.
Justinnal egymásra néztünk, majd még utoljára gyorsan megszorított a kezemet, bíztatóan rám mosolygott, majd leültünk mi is egymással szembe.
Mi lesz még itt?!
- Szóval - kezdett bele Usher, aki mellesleg Justin menedzsere. – Szerintem neketek…
